Kollégánk telefonon jelent a 40 fokos Maliból:

Megkezdődött a humanitárius része is a dolognak, Diema-ban egy jelentősebb mennyiségű adományt le is adott a csapat. Már Marokkóban voltak olyanok, akik gyorsan ki akarták szórni a cuccot a kocsiból, mert nem nagyon ment a terepezés, de végül kibírták idáig. Van, akinél akár 1 tonnányi mennyiségű adomány is van.

És valóban van olyan, mint a Dakaron, hogy a népek csak állnak kinyújtott kézzel, adományra várva, és a kocsik full gázzal áthúznak a viskók között. Sok helyen valóban rengeteg ajándékot osztanak szét, de hát mindenkinek nem megy.

Összefutottam egy magyar fiúval, aki a Bamako egyik korábbi futamán döntötte el, hogy Magyarország helyett inkább Mali fővárosában folytatná életét. Egy évvel ezelőtt felszámolta otthoni egzisztenciáját és vállalkozásba kezdett, műanyag hulladék újrahasznosítással foglalkozik, kínába exportálja a szemetet. Ő az egyetlen itt élő magyar a városban, de vannak franciák és kínaiak is. Tőle hallottam, hogy a kínaiak ide deportálják a börtönök helyett a letöltendő büntetéssel rendelkező elitélteket, és itt rabszolgaként ledolgoztatják a büntetési idejüket. Fizetést természetesen nem kapnak.

Néhányan egy kis hotelben pihenünk az utolsó szakasz előtt. A hotel vendége egy helyi parlamenti képviselő is, akitől megtudtam, hogy bár 12 milliós az ország, de 146-an vannak a parlamentben. Jókat nevetett azon, hogy a 10 milliós Magyarországon ez a szám 386. Azt mondta, biztos azért, mert meg tudjuk engedni magunknak.

Ma is a 7-es busszal megyek tovább, ha megvárnak és ma ha minden jól megy, oda is érünk Bamakoba.