2009 jan. 27

Ma korán indultunk, nehéz szakasz elé néztünk, nem is sejtettük, mennyire. Reggel az eligazításon Idomu, a túra helyi segítője, akinél pl. nagyon rosszul lehet váltani ougyát (helyi valuta) és segít a helyi ügyek rendezésében, elmondta, hogy milyen szakaszokra kell számítani, és ott hogyan érdemes vezetni. Ezek után elindultunk. Egy meredek szerpentinnel kezdődöt a szakasz, aztán rövid földút után kaptunk egy kis ízelítőt a homokból. Itt többen is elakadtak. Mi is küzdöttünk kicsit az átjutással. A rövid homok után hosszú rázós köves szakasz következett. Az egyik pont előtt észrevettük, hogy a maradék hátsó lengéscsillapítónk is kiszakadt. A változatosság kedvéért a felső része. Mivel nem volt egyszerű a kivétel, ezért úgy döntöttünk marad, de a következő pontnál megállapítottuk, hogy ez árt más alkatrészeknek, ezért mégis kiszereltük. Ezután rájötem, miért nem domesztikálta az ember a kengurut. Hátasként abszolút használhatatlan. Nemsokkal ezután elértük a homokot. Itt kezdődött a legkeményebb szakasza az útnak. Tömény homok. Sokan itt eresztették le a kereküket. Mi továbbmentünk, de az első elakadásnál mi is kereket engedtünk. Leeresztett kerékkel sokkal könnyebb haladni a puha homokon. Egy ideig nem is volt gond, de egy meredekebb részen a felniről leugrott az egyik gumi. Ezt nem tudtuk felfújni, így kicseréltük. 5 perc múlva egy másik gumi is megadta magát, így nem maradt más, mint a gumi helyszíni javítása tömlő belehelyezésével. Lendületből két kereket is megszereltünk, ha kell, legyen pótkerék, nem tellett bele másfél órába. Ez jó döntésnek bizonyult, mert kellett is. Haladtunk tovább, hogy legalább az alternatívaként kijelölt táborhelyig elérjünk az éjjel, de ez előtt 8 km-el egy meredek dűne falon találtunk egy másik feljutni próbáló autót. Nekik még dél körül adtunk ragasztót, hogy a lyukas hűtőjüket javítsák. A dűne oldalán ők is, mi is elakadtunk. Késő este lévén úgy döntöttünk, jobb együtt maradni, és már inkább ne próbálkozzunk tovább, így letáboroztunk a homokon, és aludni mentünk.