2009 jan. 25

5-kor volt eligazítás és a hivatalos rajt, ezért nehéz pillanatokat éltünk át, de csak elindultunk. Átléptük a Ráktérítőt még sötétben. Aztán meg a következő pontokat nem találtuk a sötétben, kómásan. Irány a határ. A határhoz egy hosszú kietlen néptelen út vezetett, ezek után meglepetésként ért a határon álló hatalmas tömeg. Itt a különböző papírmunkák és várakozások miatt elidőztünk négy és fél órát, ami egész jó átlagnak mondható az informatikát minden szinten nélkülöző részben fabodegákban kialakított hivatali építményeket figyelembe véve. Elég nagy káosz volt, de a magyar közegekhez szokott embernek üdítő érzés, hogy emberszámba veszik, és ha javasol, vagy kér valamit még néha teljesül is. Egyébként is meglepően barátságosak és intelligensek a marokkói rendőrök. A Mauritán határ után kereszteztük a világ egyik leghosszabb tehervonatának útját. Éppen megérkezett... A rengeteg vasérc mellett volt rajta két autó, na meg egy teve. Az utolsó pár feladat tök fantáziátlan oda vissza autózásból állt, de szerencsére volt néhány laza homokos kör is benne. A táborhely környékén mindenütt fegyveres őrök álltak a stratégiailag fontos magaslatokon és ránk vigyáztak. Már négykor a táborhelyen voltunk, elterültünk a homokban és lustán néztük ahogy a táborhely közvetlen közelében tízpercenként elakad valaki. Aki most felháborodna segítőkészségünk hiányán az gondoljon arra, hogy most három nap homokos szakasz áll előttünk, így jól jött a csapatoknak egy kis biztonságos körülmények közt végzett mentési gyakorlat az éles bevetés előtt.