A mezőnyt a Ráktérítő táblánál értük utol. Itt egy könnyű feladat várt ránk: milyen nyelven van a Ráktérítő felírva a táblára? Angolul és magyarul!! A mai feladatsor munkalap nélkül próbáljuk végigcsinálni, mivel nem értünk be indulásig a táborba, ezért nem tudtunk lapot felvenni. Lefényképeztünk egy kolléga lapját, s az alapján oldjuk meg a feladatokat. Ez így nem szabályos, de végigcsináljuk, kérelmet beadva, lehet hogy elfogadják a versenybírók. A következő pont innen nem messze az óceán partján volt. Az egyik megtalált pont vitt a következőhöz: menj 88 lépést a nyíl irányába, ott találsz egy másik nyilat, onnan 66 lépés a betű. A part itt 30 m magas volt, meredek sziklák között kellett lemászni. A keresés sikeres: a betű egy eldugott helyre, egy sziklán volt felfestve. Innen 250 km-nyi autózással elértük a Mauritán határt. Egyre több az ellenőrzés, de ezeken gyorsan átjutunk, minden ki van töltve előre. Elértük a határt. Fel voltunk készülve a hosszas várakozásra, ott ezt ki is használták. A számítógépes rendszer megvonalazott A3-as lapból állt, amit minden egyes ellenőrzőpontnál kitöltöttek. 5 ilyen pont volt, hozzá 100 autó 300 emberrel. Az itinerben leírták, hogy 6 óra várakozás is lehetséges, ezt ki is használtuk. Itt már nyár van, éget a nap, miközben sorban állunk. A vámosok folyamatosan teszik a dolgukat, megállás nélkül körmölnek. A körülmények egyre romlanak, az utolsó ellenőrzés egy disznóólra hasonlító helységben történt. A két határ között az út elfogyott, a pusztán úttalan utakon kellett 3 km autózni az aknákkal sűrűn ellátott senki földjén. Az utat saccolni lehetett, több nyom többfelé vezet, próbáld megtalálni a helyes irányt. Egy kamion mögött haladva ez biztosítva volt számunkra, de ez túl lassúnak tűnt ( kb. 3-5 km/óra) ezért megelőztük. Vesztünkre: néhány száz méter múlva mély homokba ragadt a verda. A többiek visszafordultak, hogy kihúzzanak, de ők is elakadtak. Az utánuk érkező bogyiszlói csapat segített rajtunk, mindkét autót kihúzták a mély homokból. Itt két részre szakadt a csapat, én az autót vezettem, tanulva az előbbi hibából, visszaálltam a még látótávolságon belül haladó kamion mögé így kijutottam a senki földjéről. A többiek segítettek a jeepet kiásni a homokos részről, s a terepjáró motorháztetején , illetve hátsó lökhárítóján érkeztek meg Mauritániába. Sikeres beléptetés után utunk Bou Lanoar közelében fekvő sivatagi táborba vezetett. A tábor az úttól 800 m-re volt a homokdűnék között. Ekkor még azt hittük, végre egyszer világosban sikerül tábort vernünk. Tévedtünk! Ez a 800 m kb. 2 óránkat vett el. A konvoj első két terepjárója ment előre, s rádión szóltak hogy nyugodtan jöhetünk. Hallgattunk rájuk, s az általuk talált úton haladtunk a cél felé. 200 m után a homokban ragadtunk. Begyalogoltam a táborba és megint csak a bogyiszlói csapatot kértem meg, húzzon be a táborba. Ez most nem jött össze, a testes Landrover is csak visszafelé tudott húzni bennünket. A nap egyre lejjebb ereszkedett, vészesen közeledett a sötétség. Itt a sivatagban ez komoly dolog, ahogy sötét lesz nem lehet tájékozódni, nem látod az ösvény ami még járható, s ott ragadsz a homok fogságában. Még világosban találtunk egy másik utat, ami járhatónak bizonyult, lendületet vettünk, de a félhomályban a „gyors” tempó miatt eltévesztettük az irányt, s megint csak a homokban landoltunk. Szerencsére a Landrover még a közelben volt, hosszas kínlódással visszahúzott a járható részre. Feladtuk: teljesen besötétedett. A tábor fényei elérhetetlenül világítottak számunkra a Mauritán sivatagban. Visszatértünk a főútra, s úgy döntöttünk, hogy a táborba mindenképpen bejutunk, beszélni akartunk a szervezőkkel. A tábor körül katonai egységek állásoztak, ezért sárga mellény húztunk, s kivilágítva gyalog elindultunk a fények irányába. A Passatot az út szélén hagytuk kivilágítva, hogy a visszautat is megtaláljuk. 200 méter után katonák állták az utunkat. Megkínáltak teával, s megkérdezték mi a probléma. Elmondtuk, s ők rögtön a segítségünkre siettek. Az őrnagy (később kiderült ő a helyi katonaság főparancsnoka) beültetett az autójába, visszavitt a kocsihoz, majd együtt haladva megmutatta a táborba vezető utat. Már majdnem a táborban voltunk, mikor a homok megint közbeszólt. A katonák itt is segítőkészek voltak, leengedték a gumikat, az egyik beült a kocsiba, a többiek velünk együtt kitolták a homokból. Végre a táborban vagyunk. Leadtam a rendezőknél a kérelmemet a mai pontjaink elfogadására, majd tábort vertünk a homokban. A szél állandóan fúj. Nem volt még olyan napunk Afrikában, hogy ne tette volna. Hordja a homokot, mindenhová befújja. Előkerült a Bramac-fólia, a sátor „előszobáját” letakartuk vele, így kaptunk 2 négyzetméter homokmentes területet. Ez a hely a mai konyhánk, kint nem lehet semmit csinálni, minden telemegy homokkal. Meleg vacsora, majd végre puha talajon, luxuskörülmények között alvás.
